Fitteskedjünk
A 10 legjobb film a hosszú hétvégére, ha szereted a rettegést
Az ősz a horrorfilmek szezonja. Talán pont a halloween miatt, de minden ősszel eluralják a mozikat a horrorfilmek. Meg kell hagyni, az újdonságok között is akad jó pár, amitől borsódzik a hátunk, de a régi klasszikusokról, illetve a kevésbé ismert műremekekről sem érdemes megfeledkezni.
Így hát feltettük a kérdést szerkesztőségünkben: ki melyik horroron félt eddig legjobban, a válaszok pedig igen vegyesek voltak. Most ezekből állítottunk össze egy top 10-es listát, amin 1973-as alkotás is szerepel. Nézd meg, hogy mik kerültek fel a mi listánkra, aztán írd meg nekünk, hogy rád melyik horror kísértett még napokkal utána is!
Az ördögűző
Minden idők legfélelmetesebb filmjében a kis Regan-t megszállja az ördög. Édesanyja, Chris tanácstalanul és döbbenten figyeli kislánya egyre különösebb viselkedését, és egyik orvostól a másikig jár, hátha valaki megfejti különleges betegsége okát. Az orvosok kellemetlenebbnél kellemetlenebb vizsgálatoknak vetik alá a kislányt, míg végül Chris elkeseredésében Merrin atyához fordul, az ismert ördögűzőhöz, mert a Regan testét uraló gonosz már a gyilkosságoktól sem riad vissza.

Két nővér
Két nővér, Su-mi és Su-yeon elmegyógyintézetből térnek haza. Rögtön világossá válik, hogy valami nincs rendjén. Természetfeletti erők nehezítik a két lány beilleszkedését. Megözvegyült apjuk újranősült, mostohaanyjuk pedig féltékeny, félti családon belüli pozícióját. Valóban olyan rosszindulatú és torzlelkű, mint azt a nővérek sejtik? Vagy valami sötétebb erő munkálkodik a családi fészekben? Kim Jee-woon remekül kiaknázza a helyszínül szolgáló családi ház atmoszféráját, az elegáns, baljós villában a berendezés minden darabjára sötét árnyak borulnak, és szörnyű titkokat sejtetnek. Ez mégsem csupán egy egyszerű kísértethistória. Az összetett, izgalmas alkotás komoly figyelmet kíván a néző részéről.

A lista folytatásáért kattints a galériánkra!
Itt pedig a legelborultabb filmek listája, amiket nem érdemes kihagyni halloweenkor!
Az InStyle magazin írása.
Hogy tetszett a cikk?
június 5
Napi horoszkóp június 5.: a Szüzek kiállnak magukért, a Skorpiók nagy projektbe kezdenek
A csillagok a hét első napjára is üzentek, érdemes tehát elolvasnod a horoszkópodat!
A nagy bikinikalauz: 10 fürdőruhatrend, ami 2023 nyarán tarol a strandokon
A fürdőruhatrendek idén is tökéletesen igazodnak a nők egyre növekvő és egyre nagyobb kínálatra szomjazó igényeihez.
Négy komoly tabusértés, ha először kerültök ágyba
Izgatottan várjuk a harmadik (első? tizedik?) randit követő pillanatokat. Milyen szép is kéz a kézben felosonni egyikünk lakására, szép poharakba tölteni a vörösbort, meggyújtani a gyertyákat, romantikus zenére tenni tűt a lemezjátszón… pardon, youtube-on belőni azt, hogy When you say nothing at all. Az Évamagazin.hu cikke.
Heti horoszkóp június 5-11.: a Bikáknak érdemes a pihenésre is időt szánniuk, a Rákok a szervezettség hívei
A csillagok az előtted álló hétre is tartogatnak bőven izgalmakat, érdemes tehát néhány percet a horoszkópodra szánnod!
Napi horoszkóp június 4.: a Kosoknak kellemes meglepetésben lehet részük, az Oroszlánok karnyújtásnyira vannak a céljuk elérésétől
A csillagok mára is izgalmas üzeneteket küldtek, érdemes tehát elolvasnod a horoszkópodat!
Christina Aguilera egy új körömtrendet indított útjára: hódít a női szeméremtest manikűr
Kíváncsiak vagyunk, hogy Christina Aguilera új kedvenc körömtrendje, a vagina manikűr mennyi időn belül pörög ki a köztudatból...