Promóciók
Emlékszel még? 10+1 trend, amiért 20 éve meg voltunk őrülve
Míg a '80-as, '90-es évek trendjeiben úgy ahogy volt egyfajta rendszer, addig a kétezres évek elején eluralkodott egy olyan szintű káosz, ami mai szemmel nézve is legalább annyira sokkoló, mint amennyire nosztalgikus. Az ezredforduló környékén valamiért logikáját vesztette a stílusos öltözködés, és a popkultúra hatására a leglehetetlenebb darabokat kapkodtuk fel úgy, hogy közben nagyon is elhittük, hogy a divat bizony itt és nem máshol kezdődik.
Mai szemmel nézve már csak mosolyogni tudunk azon, hogy akkoriban mennyire nem éreztünk rá egy-egy divathullám lényegére, és milyen nagyon akartunk mindent egyszerre! Ettől függetlenül a mai trendek közt is találni olyan darabokat, melyekben már közel két évtizeddel ezelőtt is ott volt az a plusz, aminek köszönhetően átmentek az időtálló rostán - és szerencsére már sokkal logikusabban tudjuk hasznosítani őket a mindennapokban.

Britney Spears és Paris Hilton kedvenc bársony melegítője mellett múlt nyáron feltűntek a chunky nyakláncok, a kamionos sapkák is, és a magas derekú farmerok korában a csípőnadrágoknak is jutott egy kisebb szelet az éppen aktuális trendek között.
Most pedig folytatnánk a sort, ugyanis van még pár kétezres évekbeli kincs, amiket ma is bátran becsempészhetsz az összeállításaidba!
Az InStyle magazin írása.
Hogy tetszett a cikk?
május 29
200%-ra nőtt pillangó állomány, elég meleg a Balaton! - Ezek a jó hírek történtek a múlt héten
Láttál már feminista "body horrort"? És sejted miért szerepel a múlt heti jó hírek között? Cikkünkből kiderül!
Heti horoszkóp május 29-június 4.: a Rákok kedves gesztusokkal okoznak örömet másoknak, a Szüzek bizarr helyzetbe kerülnek
Érdemes elolvasnod a heti horoszkópodat is, hisz a csillagok ismét izgalmas üzenetekkel készültek!
Napi horoszkóp május 28.: a Skorpiók igyekeznek mások elvárásainak megfelelni, a Halak nem ismernek lehetetlent
A csillagok a mai napra is izgalmakat ígérnek, érdemes tehát elolvasnod a horoszkópodat!
A felnőttek közel fele kerül intim kapcsolatba az első randin, állítja a tanulmány
Egy szexuális segédeszközöket kínáló üzlet felmérése kimutatta, hogy a felnőttek közel fele szexelt már az első randin. A kutatás arra is kitér, hogy melyik csillagjegy az, amelyik a leginkább nyitott a kalandra. Az ÉvaMagazin.hu cikke.
3 istenien finom, szupergyors és szuperegyszerű lazacos recept rohanós napokra
Miért együnk lazacot? Természetesen elsősorban azért, mert szeretjük. Ám ha ez nem lenne elég nyomós érv, akkor most felsorolunk pár további indokot is. Ha végigolvasod, mennyi értékes tápanyagot tartalmaz, biztosak vagyunk benne, hogy még jobban fogod kedvelni. Ráadásul most az elkészítéséhez is hoztunk pár tippet és három kipróbált, isteni, ugyanakkor szupergyors és egyszerű receptet! Az ÉvaMagazin.hu cikke.
Napi horoszkóp május 27.: a Kosoknak egyszerre több fronton kell helyt állniuk, a Rákok kivételes tehetséggel bírnak
A csillagok a hosszú hétvége első napjára is üzentek, érdemes tehát elolvasnod a horoszkópodat!