Promóciók
Nekiestek az emberek Lena Dunham-nek, mert örökbe fogadott egy kiskutyát
A kutyus Henni Grem névre hallgat és egy Los Angelesi-i állatvédelmi szervezettől került a színésznőhöz. A Purposeful Rescue elnevezésű szervezet kifejezetten idős, beteg, sérült állatokat ment. Henni és testvérei az egyesületnek és extrém kinézetüknek köszönhetően hamar az Instagram kedvencei lettek, így sokan kísérték figyelemmel sorsukat és várták a végleges gazdik bemutatását.
A fotón is látszik, hogy anyjuk és a kölykök is vagy valamilyen bőrbetegségben szenvednek, vagy furcsa keverékei egy francia bulldognak és egy kopasz kutyának. Az egyesület nemrég nyilvánossá tette Instagram oldalán, hogy az egyik kölyköt, Hennit – aki azóta már Ingrid – Lena Dunham színésznő fogadta örökbe.
A kommentelők elővettek egy nem olyan régi történetet, mely valóban nem vet jó fényt Lena-ra. Történt ugyanis, hogy 2017-ben lemondott szintén örökbefogadott kutyájáról, Lamby-ról, akit egy Los Angelesi rehabilitációs központba adott le, mert úgy vélte, hogy a kutyának viselkedési problémái vannak, kölyökkori bántalmazás miatt. A szervezet, akitől örökbe fogadta a kutyát (BARC) viszont nyilatkozott az ügyben, szerintük a kutyának egyáltalán nem voltak viselkedési problémái, nem volt bántalmazva kölyökkorában és bármilyen probléma esetén nekik, az örökbeadó szervezetnek kellett volna jelezni a problémát és visszajuttatni a kutyát.
A kommentelők azt is elkezdték feszegetni, hogy tavaly pár hónap különbséggel halt meg a színésznő szfinx macskája és yorkie kutyája, mely szintén felveti a kérdést, mennyire hozzáértő és felelős állatartó Dunham. Bár a kisállatok halálával kapcsoltban senkinek semmilyen bizonyítéka nincs arra, hogy elhanyagolás vagy emberi mulasztás okozta volna a bajt, az internet népe mégiscsak furcsállja ezt.
A szervezet is válaszolt a felmerülő vádakra, egyenesen kikérték maguknak, hogy bárkiben is felmerül, hogy egy nem hozzáértő, elhivatott és sokszorosan ellenőrzött embernek adjanak örökbe bármilyen állatot. Biztosak benne, hogy a kis Ingrid jó helyen van, szerintük tökéletes párost alkotnak Lena-val.
Bízunk benne, hogy sokáig azok is lesznek.
Hogy tetszett a cikk?
Erre nem számítottunk: Ryan Reynolds és Blake Lively egy hónapig Budapesten tartózkodnak
Hollywood egyik kedvenc álompárja a bennfentesek szerint egy belvárosi szálloda luxuslakosztályában tölti majd a következő négy hetet.
Napi horoszkóp május 14.: az Ikreknek érdemes kevesebbet aggodalmaskodniuk, a Mérlegek számukra fontos projekten dolgoznak
A csillagok a mai napra is izgalmas üzeneteket küldtek, érdemes tehát elolvasnod a horoszkópodat!
8 hollywoodi sztár, aki csak 40 felett coming outolt
Egy ember szexuális irányultsága vagy nemi identitása nem lehet szégyellnivaló.
A legvadabb okok, amik miatt pároknak fel kellett függeszteniük a hancúrozást
Annak ellenére, hogy élvezetes és kifejezetten felemelő a szexuális együttlét, bizonyos esetekben mégis élhetünk át kínos pillanatokat.
4+1 dekortipp, amivel hamisítatlan nyári hangulatot varázsolhatsz a kertbe
Nyáron élvezzük csak igazán a kertet, az erkélyt és a bulikat a szabad ég alatt. Olyan ötleteket szeretnénk most megosztani veletek, melyekkel még szórakoztatóbbá tehetitek a kinti időtöltést. Éljen a nyár!
4 híres film, amiből nem derült ki a karakter valódi sorsa - így folytatódott a történetük a könyvek szerint!
Tudtad, hogy mi történt ezekkel a karakterekkel valójában?