Megcsaltam a férjem, ami után jobb anya lett belőlem

Azt hiszem, én változtam meg. Erő és derű sugárzik belőlem, valami belülről fakadó ragyogás övez, tudom, érzem. Azt is tudom, miért van ez: van egy titkos szeretőm. Ő az, aki feltölt, aki kiszínezte a világomat, akitől újra jó nőnek és értékes embernek érzem magam. Akitől lenyugodtam, aki miatt magam is képes vagyok nyugalmat árasztani. És a gyerekeimnek ez már úgy kellett, mint egy falat kenyér.

Félre ne értsetek, nem tartom jó dolognak a megcsalást, nem gondolom, hogy ez a megoldás mindenféle problémára. Én sem így terveztem.

Tizenhét éve voltunk együtt a férjemmel. A főiskolán jöttünk össze. Én nagyon szerelmes voltam, ő – azt hiszem – inkább csak sodródott velem. Jól megvoltunk, de valahogy hiányzott a katarzis, a közös szárnyalás. Ő valószínűleg sosem szeretett engem annyira mélyen, mint én őt. Persze ott volt ő valahol a könyvei, a kütyüi, a videojátékai (pornófilmjei?) mögött. De az életünkben már alig vett részt. „Életünkben”: az életben, amit a gyerekeim és én éltünk, miközben a férjem mellettünk élt.

Robotpilóta üzemmódban vonszoltam át magam a hónapokon, éveken, egy papírmasé házasság keretei között. Mindannyian keserűek és kiégettek voltunk.

Aztán egyszer találkoztam valakivel, akivel egy projektmunkán dolgoztunk együtt. Véletlenül hozzáért a kezemhez, és végigfutott rajtam a bizsergés. Úristen, ennyire hiányozna az érintés? Igen, ennyire hiányzott. A „véletlen” érintést kávézás, beszélgetés követte, és egyszer csak arra eszméltem, hogy az ebédszünetemet egy motelben töltöm egy férfival, aki nem a férjem.

Olvasd tovább a cikket az evamagazin.hu oldalon!

Hogy tetszett a cikk?

Egynek jó.

Nice job!

Imádom!