Brittany Murphy 32 éves korában hunyt el, ám halálának körülményei meglehetősen ködösek. A mentők reggel 8 óra körül érkeztek Murphy Hollywood Hills-i otthonába, a színésznő azonban két órával később a kórházban elhunyt. Halála után gyászoló férje kezdetben megtagadta a boncolást, amit sokan gyanúsnak találtak. A halottkém szerint tüdőgyulladásban halt meg, amelyet vérszegénység és többszörös gyógyszer-mérgezés is súlyosbított.
"Legalább két hete beteg volt. Ha orvoshoz vagy kórházba vitték volna, kezelhető lett volna" - mondta Ed Winter L. A. halottkém asszisztens. Voltak pletykák azzal kapcsolatban is, hogy a ház tele volt mérgező penészgombával, de azt is pletykálták, hogy a férje gyilkolta meg az apjával együtt, arzént használva. Az egészben még hátborzongatóbb, hogy férje hat hónappal később, hasonló módon halt meg.
Bebizonyítjuk, hogy a Balaton tavasszal is menő! Erre indulj, ha a magyar tengernél jársz!
Szerencsére az utóbbi időben már tényleg kezd megdőlni az a tévhit, hogy csak a főszezonban, azaz a nyári melegben érdemes ellátogatnod a Balatonhoz. Bár a víz hőmérséklete még sokak számára biztosan nem érte el az ideális szintet, adunk pár ötletet, amelyekkel biztosan meghozzuk a kedveteket, hogy mihamarabb felfedezzétek a Balcsi környékét!
A hasi elhízás és a zsigeri zsír kialakulásának 4 fő oka: 6 tipp, amivel megelőzheted a bajt
A hasi elhízás napjaink egyik leggyakoribb társadalmi problémája, és sokakat érint világszerte. De miért alakul ki, és hogyan lehet megelőzni? Bemutatjuk a hasi elhízás négy fő okát és megoldásokat kínálunk a megelőzésére!
4 csillagjegy, akinek egy életre szóló lehetőség kínálkozik a közeljövőben: nagy változások jönnek!
A tavaszi szellő a meleg mellett igazi csodát is hozott az életünkbe, hiszen sokaknak végre most kezd igazán jó lenni a 2024-es év, többek között az anyagi biztonság, az álmok megvalósítása és a rengeteg pozitív energia miatt.