A film egyik statisztája szerint az Itt a vége készítői, Seth Rogen és Evan Goldberg azt akarták, hogy Emma Watson is benne legyen abban a jelenetben, amikor Channing Tatum tulajdonképpen egyfajta kutyaszerepben cameózik egyet – de Emma nem volt hajlandó erre. Később James Franco is megerősítette ezt a sztorit: azt mondta, „a színésznő, akinek csak kisebb szerepe volt a filmben” kisétált a jelenet közepén, mert az túl extrém volt neki. És állítólag attól is kényelmetlenül érezte magát, hogy Channing Tatum táncolni kezdett neki.
7 kedvenc akciófilmünk, ahol a nőké a főszerep: meghódították a férfias műfajt
Az akciófilmet nem kifejezetten tartják női műfajnak. A zsáner mindig inkább a hímek felségterületének számított, sokáig csak a férfinemből kerültek ki azok a hősök, akik száguldottak, ugrottak, gurultak, verekedtek és lövöldöztek első vagy többedik vérig, megmentve ezzel a párjukat, a családjukat, esetleg az egész világot.
7 hihetetlenül gyakori tápanyag- és vitaminhiány: a B12 hiányától sokan szenvednek, lehet, hogy nem is tudnak róla!
Bár a legtöbb alapvető tápanyagot a kiegyensúlyozott étrend fogyasztása segítségével be tudjuk juttatni a szervezetünkbe, a nyugati étrendből hiányzik néhány rendkívül fontos tápanyag és ásványi anyag. Mutatjuk, mely tápanyaghiányok a leggyakoribbak!