„Ébredés után legalább egy órán keresztül rá sem nézek a telefonomra. Teljesen máshogy érzem magam ilyenkor mentálisan és ez meghatározza az egész napomat” – kezdi a színésznő, és hozzáteszi, hogy egy nagyon régi iPhone telefonnal ébreszti magát, amit csak erre a célra használ. A rendes telóját pedig jó messzire teszi magától, hogy még véletlenül se kezdje ezzel a napot. A reggeli rituáléja része, hogy a kutyáival foglalkozik, kiviszi őket a kertbe, játszanak, majd megeteti őket. Eközben lefőzi az első kávéját, amit édesítővel és peptid porral tuningol fel.
Ez történt velem: Bár kutyáim nincsenek és a kávét sem szeretem édesen, a telefonos tanácsot megfogadtam. Eleve régóta tudom, hogy nem egészséges világító képernyőre ébredni és a híreket csekkolni az ágyból. Mivel nekem is van egy régi telóm, azon húztam ébresztőt, a telefonomat pedig a nappaliban hagytam, hogy véletlenül se jusson eszembe ezt nyomkodni reggelente. Sőt, kivártam az egy órát, ami alatt a tévét sem kapcsoltam be: reggeliztem, beszélgettem a férjemmel és kiültem a teraszra meditálni (erről bővebben később). Ezután sokkal motiváltabban kezdtem a napot, ráadásul hétvégén csak délután vettem a kezembe a telefont először, ami külön jó érzéssel töltött el.
Demencia tünete lehet, ha így étkezel: 7 jel, ami a rettegett kórra utalhat
Alapvetően a legrettegettebb betegségtípus az időskori memóriavesztés. Ennek egy formája a frontotemporális demencia, melynek jellemzője az olykor egészen megszállott, ismétlődő viselkedés, ez pedig egy friss kutatás szerint sok esetben elsősorban az étkezési szokásokban jelenik meg.
Bőrpanaszok és szívproblémák enyhítése? Ez csak kettő a lenmag 13 áldásos hatása közül!
Hallottál már napjaink egyik nagyon áldásos magjáról, a sokak által superfoodként emlegetett lenmagról? A világ egyik legősibb magjaként számon tartott növény felhasználása igen sokrétű, hiszen számos egészségügyi problémára kiválóan alkalmazható, tele van vitaminnal és rosttal, és a gasztronómiában és a ruhaiparban is előszeretettel alkalmazzák.