Ez a film volt a hetvenes évek egyik legkiemelkedőbb botrányfilmje. Olaszországban betiltották, rendezőjét, Bernardo Bertoluccit és a film két főszereplőjét pedig még bíróság elé is állították.
A film főhőse Paul, akinek felesége öngyilkos lesz. A középkorú, kiüresedett férfi céltalanul bolyong Párizs utcáin, hátha közös emlékekre lel. A francia Jeanne húszéves egyetemista lány, akiről a filmrendező barátja portréfilmet akar készíteni; és ez jobban lefoglalja, mint a szerelem. A véletlennek köszönhetően e két ember útja egy régi ház kiadó lakásában keresztezi egymást, ahol Paul a felesége elvesztése miatt érzett kétségbeesését váratlan és vadul szenvedélyes szeretkezésben vezeti le. Miközben mindketten élik saját életüket, a lakás állandó találkozóhelyük lesz: oda menekülnek a világ elől egy olyan, mindentől független valóságba, amelynek alapja a szexualitás. Az utolsó tangó Párizsban semmilyen tekintetben sem szemérmes alkotás. Marlon Brando és Maria Schneider úgy játszanak, hogy egyetlen percig se tudunk kételkedni abban: mindaz, amit látunk, valóság – épp ezért tudja időről időre felkavarni a kedélyeket a film ominózus „vajas” jelenete.
Demencia tünete lehet, ha így étkezel: 7 jel, ami a rettegett kórra utalhat
Alapvetően a legrettegettebb betegségtípus az időskori memóriavesztés. Ennek egy formája a frontotemporális demencia, melynek jellemzője az olykor egészen megszállott, ismétlődő viselkedés, ez pedig egy friss kutatás szerint sok esetben elsősorban az étkezési szokásokban jelenik meg.
Bőrpanaszok és szívproblémák enyhítése? Ez csak kettő a lenmag 13 áldásos hatása közül!
Hallottál már napjaink egyik nagyon áldásos magjáról, a sokak által superfoodként emlegetett lenmagról? A világ egyik legősibb magjaként számon tartott növény felhasználása igen sokrétű, hiszen számos egészségügyi problémára kiválóan alkalmazható, tele van vitaminnal és rosttal, és a gasztronómiában és a ruhaiparban is előszeretettel alkalmazzák.
10 női sztár őszintén beszélt arról, milyen hatalmas mellekkel az élet: nem a plasztikának köszönhetik!
Kislányként a legtöbben csodás, kerek, nagyobb méretű cicikre vágyunk, hiszen a filmekből, a férfiak reakcióiból arra következtetünk, hogy nemcsak szép, de valahol elvárás is egy nő külsejét illetően, hogy nagy mellei legyenek.