Nem vagy az a típus, aki mindent feladna egy kapcsolatért, a szabadságod ugyanis hihetetlenül fontos a számodra. Utálod, ha valaki korlátok közé szorít, ezért, ha most éppen van is kapcsolatod, akkor szinte biztos, hogy nem adod magad át az érzésnek maximálisan. Ennek persze több oka is lehet, de valójában arról van szó, hogy nem a megfelelő emberrel vagy együtt, hiszen, ha ez így lenne, akkor nem bírnál ki sok időt nélküle, és nem helyeznéd a fontossági sorrended legaljára. Pontosan erre fogsz ráadásul rájönni a nagyon közeli jövőben, amikor megismersz egy különleges személyt, aki megváltoztatja a kapcsolatokhoz való hozzáállásodat, és hirtelen nem is fogod érteni, eddig miért nem így csináltad a dolgokat... Spoiler; ebből a kapcsolatból akár még házasság is lehet!
7 kedvenc akciófilmünk, ahol a nőké a főszerep: meghódították a férfias műfajt
Az akciófilmet nem kifejezetten tartják női műfajnak. A zsáner mindig inkább a hímek felségterületének számított, sokáig csak a férfinemből kerültek ki azok a hősök, akik száguldottak, ugrottak, gurultak, verekedtek és lövöldöztek első vagy többedik vérig, megmentve ezzel a párjukat, a családjukat, esetleg az egész világot.
7 hihetetlenül gyakori tápanyag- és vitaminhiány: a B12 hiányától sokan szenvednek, lehet, hogy nem is tudnak róla!
Bár a legtöbb alapvető tápanyagot a kiegyensúlyozott étrend fogyasztása segítségével be tudjuk juttatni a szervezetünkbe, a nyugati étrendből hiányzik néhány rendkívül fontos tápanyag és ásványi anyag. Mutatjuk, mely tápanyaghiányok a leggyakoribbak!