Promóciók
Tóth Gabi megrázó gyerekkori élmény hatására mondott nemet a szőrmére
Nagyon úgy tűnik, hogy igaz: összejött a Bridgerton két sztárja a való életben
Ezek a fotók most ismét nagy figyelemnek örvendenek, és egyre többen vélik úgy, hogy egy párt alkot a két sztár.
9 dolog, amit a pasik csak akkor csinálnak, ha nagyon szerelmesek
Sokszor nehéz különbséget tenni vonzalom és igaz szerelem között, pedig óriási különbség van a kettő között, ami a férfiak esetében még inkább igaznak mondható.
Napi horoszkóp május 13.: a Bikák hatalmas lendületet kapnak, a Skorpiók elhamarkodottan ítélkeznek
A hét első napjára is izgalmakat ígérnek a csillagok, érdemes tehát elolvasnod a horoszkópodat!
Palvin Barbi gyönyörű erdei tündérnek öltözött: elképesztő szettben jelent meg
A magyar modell mindig meg tudja lepni a rajongókat.
"Tizennégy éve aktívan részt veszek az állatvédelemben, nagyon fontos számomra a társadalmi szerepvállalás. Gyerekkorom óta, ha lehetőségem adódik nagyközönség előtt kiállni egy nemes ügyért, megteszem. Én az állatok jogaiért harcolok, szerintem ugyanúgy vannak nekik is, mint az embereknek, mert érző lények. A családunkban kilenc kutya van, de ha tehetnénk, többet is befogadnánk. Szerintem ez a kampány egy nagyon fontos közös ügy tud lenni, amivel jobban össze tud fogni a társadalom.”
- mondta Gabi.Gabi nagy állatbarát, a családjának 9 mentett kutyusa is van, és elmondása szerint, ha tehetné, még többet örökbe fogadnának. Egészen kicsi kora óta fontosnak tartja az állatok jóllétét, és meg is osztott velünk egy megrázó emléket, ami ezt elmélyítette benne - az állatkínzást ugyanis sajnos saját szeme láttára kellett megtapasztalnia, amitől még a mai napig rémálmai vannak:
"Amikor csak tehettem, azonnal cselekedtem is a saját eszközeimmel. Még nagyon kicsit voltam, láttam, ahogy egy mezei nyulat megnyúznak. Nagyon negatív élmény volt. Kisgyerekként nekirontottam annak a felnőtt embernek, aki ezt tette. Annyira szenzitív vagyok, hogy együtt tudok "lélegezni" az állatokkal, átérzem, ha rosszul érzik magukat, szoronganak. Úgy éreztem, mintha engem nyúztak volna. Sokszor rémálmaimban is visszatér ez a pillanat.”
A JOY magazin új videókampánya szintén a Nemzetközi Szőrmementes Pénteken indul, és folyamatosan jelentkezik majd olyan tartalmakkal, amelyekben hazai hírességek kérik a magazin olvasóit és a joy.hu követőit arra, hogy mondjanak nemet a valódi szőrmére. Az beharangozó videóban Balogh Edina, a magazin főszerkesztője és örökbefogadott kutyusa kampányol a jó ügy mellett, de a teaser részben feltűnik a szerkesztőség többi tagja is szőrös kedvencével, illetve legkedvesebb kutya-műsorvezetőnk, Kevin kutya is. A fontos üzenetet közvetítő sorozatban Tóth Gabi is örömmel részt vesz, illetve Radics Gigi, Pál Dénes, Dallos Bogi, Kulcsár Edina, Polgár Odett, Steiner Kristóf, és a The Palace zenekar is feltűnik majd a kampányban résztvevő hírességek között.
A november 23-i „World Fur Free Friday” elnevezésű kezdeményezés az egész világot arra buzdítja, hogy mellőzze bevásárló listájáról az összes olyan divatterméket, amely súlyos szenvedést okoz az állatoknak. A Marquard Media a nemzetközi mozgalom kapcsán felmérést készített arról, hogy vélekedik a magyar lakosság a szőrméből készült termékekről. A felmérést kevesebb mint egy hét alatt, már több mint hatezren töltötték ki országszerte.*
Válaszaikból egyértelműen kiderül, hogy a magyar lakosság jelentős része nemet mond a szőrmére. A kitöltők 96 százaléka nem vásárol valódi szőr felhasználásával készült termékeket, míg 91 százalékuk szerint elfogadhatatlan azért tenyészteni állatokat, hogy később a szőrükért megöljék őket. 95 százalék vélekedik ugyanígy a vadon élő állatok hasonló célból történő befogásáról és megöléséről. A válaszadók 94 százaléka mondja azt, hogy a szőrmefarmokat be kellene tiltani, míg 97 százalékuk biztos abban, hogy gond nélkül működne a társadalom a szőrme divatcélú felhasználása nélkül is.
Az InStyle, a Joy, az Éva, a Shape, a Playboy, a Runner’s World, a Men’s Health, az Apa Magazin és a Gyereklélek kiadója a magyar médiavállalatok közül elsőként állt ki amellett, hogy magazinjaiban és online felületein nem mutat be többé állati eredetű szőrméből készült termékeket.
*A válaszadók 88 százaléka nő, 43 százaléka rendelkezik diplomával, míg 53 százalékának középiskolai a legmagasabb végzettsége. A kitöltők egyharmada budapesti lakos, egyharmada megyeszékhelyen, míg a másik harmada kisebb településeken él.
Hogy tetszett a cikk?
Promóciók
A New Balance a legendás szürke színét ünnepli, a legnagobb sztárok pedig odáig vannak érte!
Napi horoszkóp május 14.: az Ikreknek érdemes kevesebbet aggodalmaskodniuk, a Mérlegek számukra fontos projekten dolgoznak
A csillagok a mai napra is izgalmas üzeneteket küldtek, érdemes tehát elolvasnod a horoszkópodat!
8 hollywoodi sztár, aki csak 40 felett coming outolt
Egy ember szexuális irányultsága vagy nemi identitása nem lehet szégyellnivaló.
A legvadabb okok, amik miatt pároknak fel kellett függeszteniük a hancúrozást
Annak ellenére, hogy élvezetes és kifejezetten felemelő a szexuális együttlét, bizonyos esetekben mégis élhetünk át kínos pillanatokat.
4+1 dekortipp, amivel hamisítatlan nyári hangulatot varázsolhatsz a kertbe
Nyáron élvezzük csak igazán a kertet, az erkélyt és a bulikat a szabad ég alatt. Olyan ötleteket szeretnénk most megosztani veletek, melyekkel még szórakoztatóbbá tehetitek a kinti időtöltést. Éljen a nyár!
4 híres film, amiből nem derült ki a karakter valódi sorsa - így folytatódott a történetük a könyvek szerint!
Tudtad, hogy mi történt ezekkel a karakterekkel valójában?
6 ártalmatlannak tűnő tünet, amit valójában betegségre utal
Érdemes megnézetni magadat egy orvossal, ha az alábbiak közül bármit viszonylag gyakran tapasztalsz.