Promóciók
Egy áruház, ahol a bevásárló kocsi is kutyabarát
Az Unas áruház Luino-ban olyan bevásárlókocsikat helyezett el az áruházban, melybe a gazdik beletehetik a kutyájukat és tologathatják végig a bevásárlás ideje alatt.
Gianfranco Galantini egy szuper jófej menedzser lehet, hiszen ő sajnálta meg a sorban kint üldögélő kutyákat, akik gazdájukra várnak a bevásárlás ideje alatt. Olaszországban egyébként be lehet vinni a kutyákat az áruházakba, de eddig a legtöbben inkább nem hozták magukkal vásárolni, vagy kint hagyták a kutyust erre az időre. Amint bevezették a kutyás bevásárló kocsit, egyre többen viszik magukkal a kis négylábút is.
Az üzlet beszámolója szerint, a legtöbb kutya megnyugszik a kosárban és ahogy elkezdi tologatni a gazdája, sokan el is alszanak. Még egy négylábú vásárlóval sem volt probléma és a gazdik is sokkal nyugodtabbak, hogy a kutyus szem előtt van.
Az áruház vezetője azt is elárulta, hogy bizony tartottak attól is, hogy a nem kutyás vásárlóik hogyan fognak reagálni a kutyás bevásárló kocsikra. Szerencsére ilyen jellegű panasz sem érkezett még egyszer sem, úgy látszik a kosárban lévő kutyák még a legkritikusabbakat sem zavarják. A nagy sikerre való tekintettel az áruházlánc úgy döntött, hogy a többi üzletben is be fogják vezetni a kutyás bevásárló kocsikat és reméljük, hogy hamarosan nemzetközi trend lesz belőle, amit nálunk is bevezet majd egy-két áruház.
Hogy tetszett a cikk?
A legvadabb okok, amik miatt pároknak fel kellett függeszteniük a hancúrozást
Annak ellenére, hogy élvezetes és kifejezetten felemelő a szexuális együttlét, bizonyos esetekben mégis élhetünk át kínos pillanatokat.
4+1 dekortipp, amivel hamisítatlan nyári hangulatot varázsolhatsz a kertbe
Nyáron élvezzük csak igazán a kertet, az erkélyt és a bulikat a szabad ég alatt. Olyan ötleteket szeretnénk most megosztani veletek, melyekkel még szórakoztatóbbá tehetitek a kinti időtöltést. Éljen a nyár!
4 híres film, amiből nem derült ki a karakter valódi sorsa - így folytatódott a történetük a könyvek szerint!
Tudtad, hogy mi történt ezekkel a karakterekkel valójában?
6 ártalmatlannak tűnő tünet, amit valójában betegségre utal
Érdemes megnézetni magadat egy orvossal, ha az alábbiak közül bármit viszonylag gyakran tapasztalsz.
7 sztár, aki teljesen átformálta arccsontját - És nem feltétlenül előnyére
Van, akinek teljesen megváltozott a kisugárzása.
MINDEN, amit látnod kell májusban a Disney+-on
A streamingszolgáltató platformjára izgalmas sorozat, megható film és exkluzív dokufilm is felkerült az utóbbi hetekben: ne hagyd ki ezeket!